Folyatni kell fogyasztás előtt a csapvizet – ez a hatóság javaslata az ivóvízben található ólom konventrációjának csökkentésére. De hogy kerül a veszélyes nehézfém a poharunkba, ha egyszer a szolgáltatók szinte tökéletes minőségű vizet juttatnak a gerincvezetékekbe? A régi bekötő és fali ólomcsövekből. Hogy ezekből hol és mennyi van még használatban, nem tudjuk pontosan.
Márciusban az ivóvíz szennyezettségétől volt hangos a sajtó: szinte egyszerre jelent meg az ólomszennyezettséget elhallgató statisztikákat is említő Qubit-cikk és azok a beszámolók, amelyek a gazdagréti általános iskolában mért, a megengedettnél kétszer magasabb ólomtartalmú csapvízről szóltak.
Most a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudománykommunikációs oldalán, a tudomany.hu-n írta meg Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiéniáért felelős vezető főtanácsosa, hogy „a szolgáltatott ivóvíz minősége szempontjából Magyarország megfelel az európai átlagnak, a legtöbb vizsgálandó paraméter esetén 99-100% a megfelelőség”.
Ez a 99-100 százalékos megfelelőségi arány, ahogy azt egyébként Vargha is írja, az ivóvíz-szolgáltatók által üzemeltetett gerincvezetékekben értendő, a vízminőség méréséhez szükséges mintákat pedig a feladóhelyen vagy a rendszer távolabbi pontjain veszik. A vízórától kezdve az adott épület tulajdonosáé a felelősség, így arról, hogy a csapból milyen minőségű víz folyik, továbbra sincs értelmezhető statisztika.
Idehaza az általános gyakorlat szerint az 1960 előtt épített társasházakban ólomból készült vízvezetékcsöveket használtak. Ha ezeket azóta nem cserélték, a lakók egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, ha csapvizet fogyasztanak. Az ivóvízben 10 mg/liter az ólom egészségügyi határértéke. Az ólom feldúsulása a szervezetben az intelligencia csökkenését okozza, elsősorban kisgyermemek esetében.
A legnagyobb probléma a felszálló vezetékekkel, az úgynevezett strangokkal van. A régi, ólomcsővel szerelt lakások zöme az építés ideje óta már többször is gazdát cserét, az új tulajdonosok pedig egy-egy nagyobb felújítás alkalmával, például ha új fürdőszobát, konyhát alakítottak ki, az elmenő vezetékeket rendszerint kicserélték horganyzott vagy rézcsőre, újabban ötrétegű műanyag csőre. Nem így a felszálló vezetéket, a strangot, ami emeletek során vonul végig a lakásokon, cseréjéhez így minden egymás feletti lakásban szükséges a fal megbontása, mindazzal – új csempézés, festés stb. –, ami ezzel jár. S ha csak az egyik tulajdonos mond nemet, máris értelmetlen hozzákezdeni a felújításhoz. Ilyen komplex munkát éppen ezért csak kevés helyen végezhettek el, felújításkor az esetek zömében a lakás leágazó vezetékeit rákötötték a régi strangra. Ráadásul a Fővárosi Vízművek üzemirányítási csoportvezetője 2018-ban még azt nyilatkozta, hogy a szolgáltatónak is vannak olyan ólomból készült bekötővezetékei, amelyekről szennyeződések oldódhatnak ki az ivóvízbe. Ezt a tudomany.hu-n megjelent írás meg sem említi, az ólomkérdésről csak az épületek belső vízhálózatát érintve esik szó
„Erről a problémáról évek óta tud a szakemberek többsége. Mi minden lehetséges fórumon felvetettük, rákérdeztünk, de 2018-ig maga a problémafelvetés is tabu volt” – mondta a márciusban a vízanalitikával foglalkozó Azari Katalin, aki szerint a hatóságnak éveken keresztül, egészen a flinti vízválság tetőzéséig fel sem lehetett vetni az ólomproblémát, így magát a legegyszerűbben kivitelezhető megoldást jelentő, az ólmot biztonságosan eltávolító víztisztítók bevizsgálását sem.
Bár Vargha cikke szerint „a hálózati vizet utókezelő kisberendezések alkalmasak lehetnek egyes szennyezők eltávolítására (a készülék típusától függően), célzottan ólomeltávolításra engedélyezett termék viszont jelenleg nincs”, az NNK szakvéleménye alapján az illetékes kormányhivatal 2018 decemberében engedélyezte a célzottan ólom eltávolítására is alkalmas háztartási víztisztítót. Lapunk megkeresett néhány gyártót, amelyek jelezték, van megfelelő berendezésük az ólom kiszűrésére, de amíg ezek engedélyezési vizsgálata folyik, nem szeretnének nyilatkozni.
A hatóság emellett a csapvíz fogyasztás előtti kifolyatását javasolja, illetve felhívja a figyelmet az ivóvíz ingyenes bevizsgálására. A pangó csapvíz kiengedése valóban ajánlott minden esetben, emellett ügyelnünk kell a hőmérsékletre is. Minél melegebb a víz, annál fokozottabban oldja ki az ólmot a csövekből – ezért nem jó ötlet például forró csapvízzel készíteni a teát azokban a lakásokban, amelyekben ólomcsöves vízvezetéket használnak.
Szintén márciusban épp a leginkább környezetvédelmi ügyekben jeleskedő EP-képviselő, Jávor Benedek mutatott ráarra, hogy „statisztikák szerint a magyarok döntő többsége megfelelő minőségű vizet iszik, a minőséget ugyanakkor a szolgáltatónál mérik – így az adatokban nem szerepel, hogy a lakosság jelentős részéhez a már betiltott, egészségre ártalmas ólomcsöveken át jut el a víz –, a külterületeken élők és a legszegényebb rétegek pedig sokszor egyáltalán nem kapnak vezetékes vizet, az ő fogyasztásuk nem szerepel a statisztikákban”.
Az uniós számvevőszék jelentéséről, amelyben elhangzik, hogy a vízminőség-javításra kapott százmilliárdos nagyságrendű támogatások ellenére még mindig ihatatlan a víz Magyarország 66 vízellátási körzetében, a Népszava számolt be tavaly júniusban.
„Magyarország azt vállalta, hogy ahol a bór, fluorid, a nitrit, az ammónium és az arzén koncentrációja magasabb az egészségügyi határértéknél (ez főként Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun és Csongrád megyét érinti), ott műszaki beavatkozással javít a helyzeten. A valóságban annyi történt, hogy a programra szánt uniós forrásokat mind felhasználtuk, sőt azokat a kormány költségvetési keretből még ki is egészítette, ám amit építettek, az rendre drágább lett, és a tervezettnél kevesebb embert ért el” – írta a lap.
Az NNK legfrissebb, 2017-es adatokra támaszkodó vízminőségi jelentésében (ahogy Vargha Márta friss írásában) ráadásul még nincs szó a mikroműanyag-szennyezésről, pedig egy nagyszabású, 2017 szeptemberében ismertetett kutatás szerint az Európában vett csapvízminták 72 százalékában feltűntek az új típusú szennyezők – ami még mindig sehol sincs az USA-ban mért 94 százalékhoz képest. A mikroműanyag-szemcsék jelenlétét nemrég a magyar folyókban is felmérték (van bennük bőven), de azoknak az élő szervezetre gyakorolt pontos hatását egyelőre nem ismerik a tudósok – a tengeri állatokból kiindulva sok jót nem jelenthetnek számunkra sem.
Forrás: VGF-SZAKLAP
